ÜBÜ: november 2010

Zsizsinek, magamtól

A kiemelt kedvencek és a kevésbé szerethetõk, a néha elviselhetetlenek vagy az olykor borzalmasok világa (persze csak számomra, hiszen minden szubjektív)…
Szóval a szubjektívben kevés a biztonságos.
Nekem az agyag az. Van, hogy nem alakul semmi, hogy nem jár rá a kezem.
Volt egy drága öreg mesterem, aki mielõtt munkához látott volna, megsimogatta az agyagot. Nem akart a keze, csak szeretett volna. Megadta a tiszteletet.
Biztonságos? Nekem csak az agyag az. Mindig mesél. Még mindig arról, az õsanyáról, a kezérõl, a szürke köpenyérõl, a dohány füstjérõl, a konyhájáról.
Próbált kéz volt. Lakkozatlan köröm, lakkozatlan élet. Szép kéz, munkához szokott.
Ma már 90%-os biztonsággal meg tudom mondani egy nõ kezérõl, hogy csak fõz vagy imád sütni.
Ott és akkor sok minden természetes volt. Otthonos, bújós.
Idõk múltával az én örökségem az agyag lett.
Hogy éljek vele, vagy vissza, vagy ne.
Súlyos hagyaték.
Már csak akkor mesél, ha sokat dolgozom vele. Legyen így, mert én még mindig az õ meséit szeretem.

2010. november 18., csütörtök